0:2
5:7
0:6
> >
Az első szett fordulatos volt, mindkét lány volt kétszer is brékelőnyben, Szabina tudta a legjobbkor meg is tartani ezt, 6:5-nél a második játszmalabdáját kihasználva került előnybe. A második játszmában aztán egy brékkel indított, ezzel meg is törte Tolibova ellenállását, aki már játékot sem tudott nyerni, a magyar lány nagyon jó játékkal jut az elődöntőbe!
0:2
2:6
2:6
> >
Az első szettben már 5:0-ra vezetett a szlovén játékos, amikor két játékot is meg tudott nyerni egymás után Rebeka, de a magyar lány nem tudta tartani ezután az adogatását, így került hátrányba.

A második szettben 2:1 után brékelt Zidansek, meg is tartotta ezt az előnyt, és fogadóként fejezte be a meccset, így jutott az elődöntőbe.

Stolmár Rebeka búcsúzik a tornától, hiába verte az előző fordulóban az első kiemeltet, most nem tud továbbjutni.