Ipress Center-Vác – Mosonmagyaróvári KCSE 32:30 (vége) | MTK-Budapest – Szeged KKSE 43:28 (vége)
vége
Ipress Center-Vác
32:30 (17:15)
Mosonmagyaróvári KCSE
szombat 23.05.2015, 18:00 • Városi Sportcsarnok, Vác • Női kézilabda NB1
     
    Öt gólról ugyan a végén feljött a Mosonmagyaróvár az előnyben, majd kettős előnyben levő Vác ellen a hazaiak érthetetlen asszisztálása mellett, de nem sikerülhetett már a fordítás, így a Vác megszerezte a kilencedik helyet, az Óvár pedig végül az éppen hogy bent maradást jelentő tizediket.

    A hazaiak így sem lehetnek elégedettek a szezonnal, ahogy ezen a mérkőzésen is lehet hiányérzetük a szurkolóknak. A végjáték utolsó három perce pocsékul sikerült nekik még úgy is, hogy Kurucz Ivett érthetetlen (piros lapot érdemlő) bokszmeccsjelenetéből adódó kettős előnyt sem tudták kihasználni. Az egész szezonban gond volt a Vácnak az emberelőny, ma sem volt ez másképp.

    Jól küzdött a Mosonmagyaróvár, hét gólos hátrányban sem adták fel. Feltűnő volt még a mai mérkőzésen, hogy egyik oldalon sem volt igazi kapusteljesítmény, Bíró Blanka a szezon leggyengébb teljesítményét hozta, de ma ez is elég volt a győzelemhez. A szezon korábbi részében nem egy mérkőzést nyert meg a Vác Bíró bravúrjainak köszönhetően. A túloldalon a Petróczi – Mistina duó sem alkotott maradandót a kapuban.

    Gólszerzésben Tóth Eszter, Jovetic, Fülöp és Hornyák jártak az élen, a túloldalon Dajka, Frankovic és Tóth Gabriella is szépen termelt. Ezzel lezárult a magyar bajnokság, az MTK legyőzte a Szegedet, de így is 11., a Szeged 12.
    A Mosonmagyaróvár 10., a Vác pedig kilencedik a rájátszás végén.

    Most bajnoki szünet következik, júliusban indul a felkészülés, addig kézilabda nélkül maradunk.

    Köszönöm figyelmüket!
    ---- (19:24:55)
     
    60
    Mérkőzés vége. (32:30)
     
    60
    TAMÁS Krisztina a jobb szélen forog le és ismét kettős emberhátrányban is betalál. (32:30)
     
    60
    Tóth passzívnál (!!!) lő fölé kettős előnyben. (32:29)
     
    60
    Utolsó perc, a Vác egyelőre kettős előnyben sem kerül helyzetbe. (32:29)
     
    59
    1,5 perc még. (32:29)
     
    59
    HANCZVIKKEL tör be bal kettőben és kettős hátrányból is kozmetikázza az eredményt. (32:29)
     
    59
    Kurucz Ivett szó szerint leütötte sípszó után Hámorit, megússza két perccel, ez klasszikus piros lap volt!! (32:28)
     
    59
    Két perc hátra. (32:28)
     
    58
    Frankovic kap két percet, csak az utolsó fél percre jöhet vissza. Lerántotta látványosan Hámorit. (32:28)
     
    58
    Ami kapura megy, az gól, FRANKOVIC ismételten átlövésgólt szerez a jobb alsóba. (32:28)
     
    57
    HÁMORI "TóthGabizta" be a labdát test mellől, becsúszott Petróczi alatt. (32:27)
     
    57
    Jó ideje támad már a Vác. (31:27)
     
    56
    Ismét TÓTH Gabi veszi hátára a csapatot, középen tör be sikerrel és lövi ki a kapu bal oldalát. (31:27)
     
    56
    SZONDI szélsőbefutást követően középről eredményes beállóból! (31:26)
     
    56
    Az utolsó öt perc, még mindig nyílt a meccs! (30:26)
     
    55
    FRANKOVIC középről elküldi Bírót balra, a labdát pedig a jobb alsóba! (30:26)
     
    55
    HORNYÁK Dóra futtából lövi ki 9 méterről, középről a jobb alsót. (30:25)

    Kármán Zoltán

    Ipress Center-Vác: Balog J., Bíró – Tóth E., Hámori, Farkas, Bató, Pelczéder, Hansághy, Ertl, Jovetic, Fülöp, Dakos, Stefanovic, Szondi, Hornyák D., Helembai
    Mosonmagyaróvári KCSE: Petróczi, Mistina – Hajtai, Kiss K., Kurucz, Dombi, Filipovic, Dajka, Frankovic, Gyimesi, Tóth G., Tamás K., Élő, Bardi, Kopecz, Hanczvikkel

    Játékvezetők: Heim Attila – Kiss Olivér

    Nézőszám: 400