J. M. López (ARG)
verseny vége
> >
Norbi remekül versenyzett végig és a Valente butaság ellenére is a 4. helyen ért be, ami nagyszerű eredmény. Újra magasan a legjobb Hondás eddig mindent egybevetve. A 2. futamon az 5. helyről rajtol.

López megérdemelten lett VB!
G. Tarquini (ITA)
verseny vége
> >
Michelisz Norbi mind a két versenyen jól ment, az elsőn a 6. helyről 4. lett, míg utána a 5. helyről dobogós!
Marquez
verseny vége
> >
Jó versenyt hozott a maláj nagydíj idén is, helyenként még izgalmak is voltak az első helyért is. Marquez már világbajnokként érkezett ide, de ez az első győzelme kétszeres bajnokként. Pedrosa ismét betlizett, pedig a verseny elején még a második helyen haladt.

Lorenzo kemény gumijai nem jöttek be ma, Rossi és Marquez élni tudtak a közepes keverékkel, a végén pedig kitartott éppen az előny, amit előtte kimotoroztak. Bradl negyedik helye elismerésre méltó, ahogy Pol Espargaro hatodik pozíciója is törött lábbal. Barbera a kilencedik helyen ismét nyeri a CRT kategóriát a múlt hét után újra.

Már csak egy verseny van hátra idén, két hét múlva Valenciában találkozhatunk a versenyzőkkel. Azon a hétvégén is minden nap élő közvetítéssel jelentkezünk a MotoGP eseményeiről, tartsanak akkor is velünk!

Köszönöm figyelmüket!
----